Bizonyára ezeket a bringákat sem kell sok mindenkinek bemutatni. A KTM kerékpár közkedvelt márkának számít egész Európában, de ezt a rövidítést még a tengerentúlon is ismerik.

Ez köszönhető a prémium felszereltségnek és az ebből fakadó kitűnő minőségnek. Akik nem szeretik a kompromisszumokat, azok minden bizonnyal rátalálnak álmaik bringájára a KTM kerékpárok között. A váz kialakítása évről-évre fejlődik. Az apró változtatások miatt, egyre ergonomikusabbá válik.

Kevesebb erőkifejtéssel nagyobb távokat tehetünk meg anélkül, hogy a rossz testtartástól megfájdulna a hátunk. Ez különösen az MTB-k és az országúti bringák esetében fontos. Ebben a hajtásnak és a sebességi szinteknek is fontos szerepük van. A masszív kialakítás ellenére, a KTM kerékpár minden típusa meglepően könnyű.

Ez szintén az ötletes mérnöki megvalósítást dicséri. A dizájn pedig nem ment a minőség kárára. Mindamellett, hogy nagyon mutatósak, rendkívül időtállónak számítanak ebben a kategóriában, főleg a konkurenciához képest.