Azoknak a mozgásimádó személyeknek, akiknek lételemük a rendszeres sportolás, nem hiányozhat a kelléktárából egy olyan kiegészítő, amivel könnyűszerrel lemérhetik az éppen aktuális teljesítményüket. A digitális karóra párját ritkítja, ha az említett elvárásnak szeretnénk megfelelni, hiszen a szóban forgó kiegészítő, nemcsak a pontos időt mutatja, hanem rengeteg más hasznos funkcióval is megörvendezteti a tulajdonosát.

A digitális karóra az idő és a dátum megjelenítése mellett, kiváló stopper is, sőt, ha arra van szükségünk, méri a nap folyamán „elfogyasztott” kilométereket, de azt is megtudhatjuk a kijelzőről, hogy mennyi kalóriát sikerült elégetni az izzasztó edzés során.

Ne gondolja azonban senki, hogy a digitális karóra nem több holmi fejlődést követő egységnél! A karórák roppant praktikusak, szépek, így garantálva, hogy viselésük során mindig a figyelem középpontjában lehessünk, az pedig már igazán csak hab a tortán, hogy egyáltalán nem kell túl mélyen a zsebünkbe nyúlni a beszerzésükhöz.