Az országúti kerékpár beállítása elengedhetetlen feladat a vásárlást követően. Hiába új a bringa, hiszen a saját igényeink és testméreteink szerint, személyre szabott beállításokat kell eszközölnünk, a kényelmes és hatékony haladás érdekében. A kerékpár beállítása minden modell esetében szükséges, függetlenül attól, hogy használtan vagy üzletből vásárolt bicikliről van-e szó.

Mit foglal magába az országút kerékpár beállítása?

Először azt érdemes tisztázni, hogy a kerékpár beállítása során meg kell majd hoznunk bizonyos kompromisszumokat a kényelem és a teljesítmény között. Ha már országúti bringáról van szó, akkor valószínűleg a teljesítmény felé fog billenni a mérleg nyelve. Az országúti kerékpár beállítása határozza meg, hogy milyen testhelyzetben fogunk tekerni, ami befolyásolja a hajtás hatékonyságát is, illetve a komfortérzetet bringázás közben. Ehhez mérten kell beállítani a nyereg magasságát és dőlését, illetve az előre-hátra csúsztatva a pozícióját. Szintén fontos a megfelelő kormányhelyzet megtalálása. A fékkarok és váltókarok beállítása sem elhanyagolható, hiszen ezeknek mindvégig kézre kell állniuk. Tehát, nem elég csak a megfelelő vázméretet kiválasztani, mivel finomhangolásra is szükség lesz.

A haladást meghatározó bicikli guminyomás bar

A finomhangoláshoz hozzátartozik az abroncsok megfelelő keménysége is. Ha túl puha, akkor nehezen fogunk haladni és jobban kopik a gumi, akár a felni is kivághatja egy nagyobb döccenő során. Ha pedig túl kemény, akkor pattogóssá válhat a haladás, extrém esetben pedig ki is robbanhat. A megfelelő bicikli guminyomás modellenként változó, mivel ez attól függ, hogy milyen abroncsokon gurul az adott bringa. Hogyha az országúti bringáknál maradunk, akkor a bicikli guminyomás bar 7-11 között kell belőni. A pontos értéket meghatározza a kerékpáros súlya, illetve a felhasználás célja is. Egészen pontosan ez úgy fog kinézni, hogy egy 70 kg bringás esetében az első tömlős abroncsban 6,2 bar-nak kell lennie, ami 90 PSI, míg a hátsóban 6,4 bar kell uralkodjon, ami 93 PSI-nek felel meg. A tömlő nélküli tubeless gumik esetében, ezek az értékek 5,5 bar, a hátsóban pedig 5,7 bar-ra csökkenek. Aki nehezebb, mint 70 kg az 5kg-ként adjon hozzá 0,1 bárt, aki pedig könnyebb, annak értelemszerűen le kell vonnia ugyanennyit. Így beállítható a tökéletes országúti bicikli guminyomás bar.

Kerékpárlánc tisztítása házilag hatékonyan

Független attól, hogy mivel gurulunk, a láncot rendszeresen tisztítani kell, különben hamarabb elkezdenek kopni a fogaskerekek, a váltó görgők, a fogaskoszorú és a lánc is nyúlni kezd. A nyúlást egyébként nem úgy kell elképzelni, mintha gumiszerűen elnyúlna, hanem a kopás miatt nagyobb hézagok alakulnak ki a láncszemek között, ami negatív hatással lesz a váltásra. A kerékpár lánctisztítás házilag akkor a legegyszerűbb, hogyha levesszük a láncot. Amennyiben erre nincs időnk, akkor egy oldószeres ronggyal is alaposan áttörölhetjük, viszont így nem távolítjuk el maradéktalanul a zsírba ragadt és poros szennyeződéseket. Ha sokáig hagyjuk állni a bringát, akkor a kenőanyag ragacsossá válhat, amit nehéz eltávolítani és szinte teljesen ellehetetleníti a pontos váltást haladás közben. A kerékpár lánc tisztítás alkalmával használhatunk kifejezetten erre a célra való lánctisztító folyadékot vagy benzint, a mindenre jó WD-40-et. Egy kefével alaposan mossuk át, hogy megszabaduljunk minden szennyeződéstől. Ugyanígy tisztítsuk meg a hajtás többi részét is, mert azokon szintén megtapadnak a szennyeződések. Végül gondoskodjunk a megfelelő kenésről láncolaj formájában.

Kerékpár fék fajták – melyik a legjobb fék?

Ha már beállítottuk a bringát, felfújtuk a gumikat és a lánc is tiszta, akkor gondoskodnunk kell a kerékpár fék fajták beállításáról is. Országúti esetében még gyakran találkozhatunk V-fékekkel, de a korábbi pillangófékek már csak a klasszikus modelleken találhatóak meg. A kábeles tárcsafékek már nagyobb fékerő kifejtésére képesek, viszont a kerékpár fék fajták között egyértelműen a hidraulikus tárcsafékek jelentik a kategória csúcsát a fékerő szempontjából.