Az otthonunkban található helyiségek különböző szempontok szerint csoportosíthatóak. Az előszoba bútor azért kap külön említést, mivel itt zajlik az élet középpontja, ez adja meg az átjárást a lakás többi részébe. Vannak olyan épületek, ahol ez a rész eléggé keskenyre sikeredett, így hamar a bezártság érzetét kelti. Ebben az esetben mindenképpen óvakodnunk kell a túlzsúfolástól.
Ilyenkor az előszóba bútor legyen inkább alacsony, nagyjából derékig érő, amit felhasználhatunk arra, hogy a cipőket tároljuk itt, de mindig próbáljuk meg valahogyan tágítani. Jó tipp lehet a tükör beszerzése, ez ugyanis visszaveri a fényt és segít tágítani a teret. Mivel inkább átjárni fogunk rajta, így nincs szükségünk asztalra vagy székekre. Szintén fontos megemlíteni a színeket is. Az a legjobb, ha a falak és az előszoba bútor is visszafogottabb árnyalatokból áll, a sötét vagy nagyon díszes tapéta nyomasztó érzést kelt mind a lakókban, mind a vendégekben. A semleges színek azonban kitűnően működnek. Az előszoba bútor mellett, a padlót is okosan kell kiválasztani. Fontos, hogy illeszkedjen az onnan nyíló helyiségek színéhez, mivel a nagy kontraszt zavaró lehet.
A szerencsésebbek, akik családi házban laknak, lehet itt tartják a fenti emeletre vezető lépcsőt. Ebben az esetben nem érdemes előszoba bútort behelyezni, egy kisebb szekrény elegendő a kulcsoknak. Az a legjobb, ha úgy rendezzük be az előszobát, hogy praktikus legyen. Le tudjuk tenni a cipőt, fel tudjuk akasztani a kabátot és félre tudjuk állítani az esernyőt.