Vannak olyan helyzetek, amikor szükségünk van arra, hogy az egyik dokumentum örökéletű legyen. Ilyenkor csak a laminálógép lehet a segítségünkre, amit a legtöbb irodában évek óta alkalmaznak.
Ez a gép általában meleggel működik, ahol a papír két felmelegített henger között fog áthaladni a lamináló fóliával együtt. A hőmérséklet hatására a fólia szinte ráolvad a dokumentumra, így egy keményebb és fényesebb végterméket kapunk kézhez.
Az emberek akkor szokták használni, amikor valami fontos iratot tartanak magunknál, ilyen lehet egy oklevél vagy a gyerekrajzok, esetleg valamilyen iratról készült másolat.
A fóliákból többfélét is be lehet szerezni, ezeknek általában más a vastagságuk. A fólia vastagságát úgy tudjuk kiválasztani, ha átgondoljuk, hogy milyen behatások fogják érni a dokumentumot, vagyis mennyire kell bírnia a strapát. A laminálógép kis helyet foglal, így a legtöbb irodában és lakásban elfér, tehát bármikor használni tudjuk. Mind a gép, mind az ahhoz illeszkedő fólia online is megvásárolható.